2011. január 7., péntek

mesepapucs- ahogy én horgolom

 Emlékeztek még a mesepapucsaimra? Akkor többen kérdeztétek, hogy készül. Most egy újabbat horgoltam, készítettem képeket is, hogy érthetőbben leírhassam...


3 láncszemet gyűrűbe fogunk.
1 sor: 6 félpálcát horgolunk a 3 szembe, vagyis minden szembe kettőt szaporítunk (1-es fotó)
2 sor: még mindig szaporítunk, minden második szembe egyet (vagyis 1 pálca az első szemben, majd a második szembe 2 pálca jön, majd megint egy az egybe, a következőbe 2 és így tovább, amíg a végére érünk)
3 sor: még mindig szaporítunk, minden harmadik szembe egyet
4 sor: mostmár a negyedik szembe lesz két 2 pálca
5 sor: az ötödik szemben szaporítunk egyet
6 sor: minden 6 szemben egy szaporítás... Közben szép érmeformát ölt horgolmányunk... fontos, hogy még ne kunkorodjon, hanem szépen kiterüljön (mint a 2-ös fotón)
 a sorokat addig folytatjuk, és minden x-ik sorban az x-ik szembe való szaporítást, amíg a lábfej körfogatához közeli méretet nem ölt az "érménk" körfogata (3-as fotó)


-amikor elértük a kívánt méretet, leszámoljuk a szemeket (ez fontos lesz a papucs párjának az elkészítésénél). Akinek szép szemjelzője van azzal megjelölheti a kezdeti szemet, én ezt egy biztostűvel helyettesítettem (4-ik fotó). A célnak megfelelt.
 - ezek után már nem szaporítunk, így a horgolmányunk kis tartóformát kezd ölteni, majd mélyülni és mélyülni (5-ös, 6-os fotó)


 - közben elkészítem a felvarrni kívánt elemeket. Gyerekbiztonság szempontjából ez fontos, sokkal erősebben lehet most felvarrni az elemeket és eldolgozni a fonalat, mint akkor amikor már be van zárva a papucsunk... (7-es fotó)
 - ahogy a lábfejhez érünk, csak a talpi részt horgoljuk tovább. 2-3 szemet a lábfej oldalánál meghagyok (8-as fotó)
- ha elértük a talp hosszúságát 4 szem után csak a sarokrészt horgolom, 4-6 sor erejéig... (9-es fotó)- nagyobb méretnél több sor is lehet, a fontos, hogy az oldalrésznél levő szemek és a már apaszott sormagasság szemei megközelítően egyenlők legyenek


- a négyzetnél a szemeket kifordítom (10-es fotó), majd összekapcsolom (mintha varrnám), talán a 11-es fotónál látszik, hogy a sarokrésznél, hogyan kapcsolódik össze a két rész...
- meghorgolom a bokarészt, majd külön felszedem elöl a szemeket és meghorgolom a nyelvrészt is... belül összevarrom, külső részére gombokat, gomblyukakat varrok, és kész is a papucsunk (12-es fotó)...


és még csak ezután jön az igazi kihívás... ugyanezt megcsinálni még egyszer, mert úgyébár két lábunk van...

 hát, kívánok nektek jó munkát... szép eredménnyel... és mutassátok nekünk is meg, mit készítettetek     Andi

6 megjegyzés:

Tündérlátta írta...

Meseszép:-)

Vicus írta...

Köszönjük szépen! :)

Amelie írta...

Pont most született egy ismerősömnek kisunokája. És van is itthon kék és fehér fonalam.
Gondoltam már, hogy meglepem őt valamivel. Ha készen vagyok vele, teszek majd fel képeket. :)

Cheeks írta...

Nagyon köszönöm, hogy megosztottad velünk!
A lányaim máris beleszerettek:)

Marcsi írta...

Nekem is nagyon tetszik! Köszi!

Mesi írta...

Ezek irtó aranyosak! Köszi a leírást!