Az öregmamám volt nagy csipkekészitő. Mindig kért, hogy üljek mellé, megtanit horgolni. Én kamaszként nevetve ráztam le, azzal, hogy öregmama egy egész életre ellátott csipkével. Akkor még nem tudtam, hogy nem is a csipke a fontos, hanem az a büszkeség lenne, hogy elmondhatom magamról a dédnagymámám tanitott meg horgolni. Ezt elszalasztottam, örökre. De egy lomtalanitáskor megörököltem az ő horgolótűit. És ahogy kézbe vettem, simogattam, kicsit öregmamát keresve benne, a horgolótűk életre keltek és ellenállhatatlan vágyat éreztem a horgolásra. Először pár virágot készitettem, majd a lányomnak egy kistáskát, láncot. Ezeket:
És mivel minden tevékenység magányos egyedül, társaságot kerestem és nagy örömömre rábukkantam lelkes csapatotokra. És ellátatok jobbnál jobb ötletekkel.
Van egy blogom, ami eddig keveset foglalkozott a horgolással, de hála neketek, ez hamarosan meg fog változni...
3 megjegyzés:
Isten hozott. Szép dolgokat készítettél. Biztos a lányodnak is tetszik, és büszke rá, hogy ezeket az ő anyukája csinálta. :o)
Jó, hogy jöttél. Annyira kedves ez a történet. És gyönyörűek a lányodnak készült alkotások.
Mindezek gyakorlás nélkül? És ilyen tökéletesek? Hmmm. A véredben van.
Megjegyzés küldése