Jandó talált nekünk néhány meleg és főleg szép sapkát, amit megígértem, hogy lefordítom. Aki tagja az email-levelezőlistának, az még aznap megkapta, de a blogra nem akartam feltenni, amíg a leírás szerzője nem hagyja jóvá, hogy közzétegyem. Az engedélye időközben megérkezett, csak a betegségem miatt nem volt kedvem internetezni se, ezért csak most teszem fel.
Az eredeti leírás, angol nyelven letölthető itt: http://www.ravelry.com/patterns/library/in-bloom-beret-and-cap, a fordítást pedig fogadjátok jó szívvel.
In Bloom Beret and Cap
By: Brittney Waterhouse
Anyagok
- Körülbelül 160-200 yard [angol hosszmértékegység = kb. 0,914 méter] fésűgyapjú (bocs, ez szótárral volt, nem vagyok egy fonalszakértő) fonal, vagyis 146,304-182,88 méternyi gyapjúfonal. Olyan vastag, amit J (vagyis nálunk 6.00 mm-es) horgolótűvel kell horgolni.
- J horogolótű = 6.00 mm
- Díszgomb a pántra - nem fontos.
Horgolásminta
- 12 rövidpálcának 4"-nak [1 inch = 2,54 cm] vagyis 10,16 mm-nek kell lennie.
- Két gömbölyű mintás sor távolsága 3" lesz.
(Vagyis horgolni kell pár sort, amiben az első néhány sor rövidpálca legyen, és 10 cm-ben meg kell számolni, hány rövidpálca sikerült, aztán két-három sort készíteni az egy helyre beöltött és egyszerre befejezett 3 pálcákból (angolul: Bobble stitch; a részletes leírása lejjebb van).
Végleges méret
- Beret vagyis buggyos sapka = 10" a szalagnál
- Sapka = 9,5" a szalagnál
"Bobble stitch" készítése
Ennek nem tudok magyar nevet, a leírás alapján én egész egyszerűen három egy helyre leöltött és egyszerre befejezett pálcának hívnám. Egy elég jó angol képes leírást találtam rá, de ebben 4 vagy 5 egyszerre öltött-fejezett pálcát készít így a szerző és közé egy-egy rövidpálcát ajánl.
Tehát: Hajtsunk rá egyet a tűre, öltsünk a következő szembe, húzzunk fel egy hurkot és kettő hurkot a tűn levőből horgoljunk le. Eddig ez egy félig befejezett egyráhajtásos pálca. Ezt a két hurkot, azonban hagyjuk a tűn és újra hajtsunk rá a tűre és készítsünk még két ilyen félig befejezett egyráhajtásos pálcát ugyanabba a szembe. Ez után a tűn levő összes hurkot (6) egyszerre horgoljuk le egy áthúzással. Az sorok első bobble-jének megfelelő első pálcáját két láncszemmel helyettesítsük, de különben ugyanúgy kell készíteni.
"Szabályozható" vagy "mágikus" gyűrű készítése
Na, nem komplikált. Csavarjuk a fonalat kétszer a mutatóujjunk köré. A kilógó vég legyen 4" (kb. 10 cm). Sodorjuk le a keletkezett duplaszálas gyűrűt az ujjunkról és dugjuk be a horgolótűt a közepébe. Húzzunk fel egy hurkot és készítsünk egy láncszemet.
Megjegyzés: Minden kör végén egy láncszemes közt horgoljunk az utolsó és az első bobble stitch közé. Ez megakadályozza a szétcsúszást.
A szaporításhoz minden egy láncszemes közbe is készítsünk egy bobble-stitchet vagy két bobble stitchet készítsünk ugyanabba a szembe.
És akkor térjünk a lényegre:
BERET sapka (a buggyosabb)
Készítsünk egy szabályozható gyűrűt!
1. kör: Két láncszemmel kezdjünk egy bobble stitchet (egy szembe öltött egyszerre befejezett egyráhajtásos pálcák ld. fentebb), majd egy láncszemet, aztán *1 bobble stitch, 1 láncszem *-tól ismételjük meg 7×. Egy kúszószemmel az első bobble stitch-be zárjuk a kört. (8 bobble stitchs lesz a körben közöttük 1-1 láncszemmel)
2. kör: Két láncszemmel kezdjünk egy bobble stitchet, majd egy láncszemet, aztán az előző kör soron következő láncszemébe még egy booble stitchet (szaporítás), *1 bobble stitch, 1 láncszem az előző kör következő bobble stitchébe, 1 bobble stitch, 1 láncszem az előző kör következő láncszemébe *-tól ismételjük, amíg körbeérünk. Egy kúszószemmel az első bobble stitch-be zárjuk a kört. (16 bobble stitchs lesz a körben közöttük 1-1 láncszemmel)
3. kör: Két láncszemmel kezdjünk egy bobble stitchet, majd egy láncszemet, aztán az előző kör soron következő láncszemébe még egy booble stitchet (szaporítás). A következő szembe nem szaporítunk, csak 1 bobble stitchet és 1 láncszemet készítsünk az előző kör következő bobble stitchébe. Utána 1-1 bobble stitch, 1-1 láncszem az előző kör következő booble stitchébe és láncszemébe is (megint szaporítás). Vagyis minden páratlan számú szemet (1-3-5-7-9-11-13-15) szaporítsuk, úgy, hogy az utána következő láncszem alá is készítsünk egy-egy bobble stitchet egy-egy láncszemmel. Ismételjük, amíg körbeérünk. Egy kúszószemmel az első bobble stitch-be zárjuk a kört. (24 bobble stitchs lesz a körben közöttük 1-1 láncszemmel).
4. kör: Két láncszemmel kezdjünk egy bobble stitchet, majd egy láncszemet, aztán az előző kör soron következő láncszemébe még egy booble stitchet (szaporítás). A következő két bobble stich szembe nem szaporítunk, csak 1-1 bobble stitchet és 1-1 láncszemet készítsünk. Utána 1-1 bobble stitch, 1-1 láncszem az előző kör következő booble stitchébe és láncszemébe is (megint szaporítás). Vagyis minden harmadik szemet (1-4-7-10-13-16-19-22) szaporítsuk, úgy, hogy az utána következő láncszem alá is készítsünk egy-egy bobble stitchet egy-egy láncszemmel. Ismételjük, amíg körbeérünk. Egy kúszószemmel az első bobble stitch-be zárjuk a kört. (32 bobble stitchs lesz a körben közöttük 1-1 láncszemmel).
5. kör: Két láncszemmel kezdjünk egy bobble stitchet, majd egy láncszemet, aztán az előző kör soron következő láncszemébe még egy booble stitchet (szaporítás). A következő három bobble stich szembe nem szaporítunk, csak 1-1 bobble stitchet és 1-1 láncszemet készítsünk. Utána 1-1 bobble stitch, 1-1 láncszemet horgolunk az előző kör következő booble stitchébe és láncszemébe is (megint szaporítás). Vagyis minden negyedik szemet (1-5-9-13-17-21-25-29) szaporítsuk, úgy, hogy az utána következő láncszem alá is készítsünk egy-egy bobble stitchet egy-egy láncszemmel. Ismételjük, amíg körbeérünk. Egy kúszószemmel az első bobble stitch-be zárjuk a kört. (40 bobble stitchs lesz a körben közöttük 1-1 láncszemmel).
6. kör: Két láncszemmel kezdjünk egy bobble stitchet, majd egy láncszemet, aztán az előző kör soron következő láncszemébe még egy booble stitchet (szaporítás). A következő négy bobble stich szembe nem szaporítunk, csak 1-1 bobble stitchet és 1-1 láncszemet készítsünk. Utána 1-1 bobble stitch, 1-1 láncszemet horgolunk az előző kör következő booble stitchébe és láncszemébe is (megint szaporítás). Vagyis minden ötödik szemet (1-6-11-16-21-26-31-36) szaporítsuk, úgy, hogy az utána következő láncszem alá is készítsünk egy-egy bobble stitchet egy-egy láncszemmel. Ismételjük, amíg körbeérünk. Egy kúszószemmel az első bobble stitch-be zárjuk a kört. (48 bobble stitchs lesz a körben közöttük 1-1 láncszemmel).
7-9. kör: Az első bobble stitchet lépjük át egy kúszószemmel (ezt nem értem), majd az előző kör minden bobble stitchébe az eddigiek szerint 1-1 bobble stitchet készítünk, a láncszemeket lánszemekkel átlépjük. Nem szaporítunk sehol, ezért 48 bobble stitchunk marad minden körben a közöttük levő 1-1 láncszemmel. (48 bobble stich maradjon a körökben)
Ha buggyosabbra akarjuk, akkor a 7. kört kétszer készítsük el (Ilyképpen a 7-9. kör 7-10. körre módosul).
10-11. kör (vagy 11-12. kör): Az előző kör minden bobble stitchébe az eddigiek szerint készítsünk 1-1 bobble stitchet, de ezúttal ne horgoljunk közéjük láncszemet. Ettől szorosabb lesz a sapka alja.
Szalagpánt:
12. (13.) kör: * rövidpálca az első két szembe, 2 rövidpálca a következőbe. *-tól ismétlés (64 rövidpálca).
13. (14.) kör: Az előző kör minden rövidpálcájába 1 rövidpálcát horgoljunk, de csak a szem hátsó szálába öltve a tűt (64 rövidpálca).
14. (15.) kör: Az előző kör első hét rövidpálcájába 1 rövidpálcát horgoljunk, de csak a szem hátsó szálába öltve a tűt, majd a 8-9. szemet egyszerre befejezve fogyasszunk. Ismételjük, amíg körbeérünk (56 rövidpálca).
15. (16.) kör: Az előző kör minden rövidpálcájába 1 rövidpálcát horgoljunk, de csak a szem hátsó szálába öltve a tűt (64 rövidpálca).
Fejezzük be a horgolást, vágjuk el a fonalat és dolgozzuk el. Varrjuk fel a díszgombokat, ha szeretnénk.
SAPKA
Készítsünk egy szabályozható gyűrűt!
1. kör: Két láncszemmel kezdjünk egy bobble stitchet (egy szembe öltött egyszerre befejezett egyráhajtásos pálcák ld. fentebb), majd egy láncszemet, aztán *1 bobble stitch, 1 láncszem *-tól ismételjük meg 5×. Egy kúszószemmel az első bobble stitch-be zárjuk a kört. (6 bobble stitchs lesz a körben közöttük 1-1 láncszemmel)
2. kör: Két láncszemmel kezdjünk egy bobble stitchet, majd egy láncszemet, aztán az előző kör soron következő láncszemébe még egy booble stitchet (szaporítás), *1 bobble stitch, 1 láncszem az előző kör következő bobble stitchébe, 1 bobble stitch, 1 láncszem az előző kör következő láncszemébe *-tól ismételjük, amíg körbeérünk. Egy kúszószemmel az első bobble stitch-be zárjuk a kört. (12 bobble stitchs lesz a körben közöttük 1-1 láncszemmel)
3. kör: Két láncszemmel kezdjünk egy bobble stitchet, majd egy láncszemet, aztán az előző kör soron következő láncszemébe még egy booble stitchet (szaporítás). A következő szembe nem szaporítunk, csak 1 bobble stitchet és 1 láncszemet készítsünk az előző kör következő bobble stitchébe. Utána 1-1 bobble stitch, 1-1 láncszem az előző kör következő booble stitchébe és láncszemébe is (megint szaporítás). Vagyis minden páratlan számú szemet (1-3-5-7-9-11) szaporítsuk, úgy, hogy az utána következő láncszem alá is készítsünk egy-egy bobble stitchet egy-egy láncszemmel. Ismételjük, amíg körbeérünk. Egy kúszószemmel az első bobble stitch-be zárjuk a kört. (18 bobble stitchs lesz a körben közöttük 1-1 láncszemmel).
4. kör: Két láncszemmel kezdjünk egy bobble stitchet, majd egy láncszemet, aztán az előző kör soron következő láncszemébe még egy booble stitchet (szaporítás). A következő két bobble stich szembe nem szaporítunk, csak 1-1 bobble stitchet és 1-1 láncszemet készítsünk. Utána 1-1 bobble stitch, 1-1 láncszem az előző kör következő booble stitchébe és láncszemébe is (megint szaporítás). Vagyis minden harmadik szemet (1-4-7-10-13-16) szaporítsuk, úgy, hogy az utána következő láncszem alá is készítsünk egy-egy bobble stitchet egy-egy láncszemmel. Ismételjük, amíg körbeérünk. Egy kúszószemmel az első bobble stitch-be zárjuk a kört. (24 bobble stitchs lesz a körben közöttük 1-1 láncszemmel).
5. kör: Két láncszemmel kezdjünk egy bobble stitchet, majd egy láncszemet, aztán az előző kör soron következő láncszemébe még egy booble stitchet (szaporítás). A következő három bobble stich szembe nem szaporítunk, csak 1-1 bobble stitchet és 1-1 láncszemet készítsünk. Utána 1-1 bobble stitch, 1-1 láncszemet horgolunk az előző kör következő booble stitchébe és láncszemébe is (megint szaporítás). Vagyis minden negyedik szemet (1-5-9-13-17-21) szaporítsuk, úgy, hogy az utána következő láncszem alá is készítsünk egy-egy bobble stitchet egy-egy láncszemmel. Ismételjük, amíg körbeérünk. Egy kúszószemmel az első bobble stitch-be zárjuk a kört. (30 bobble stitchs lesz a körben közöttük 1-1 láncszemmel).
6-11. kör: Az első bobble stitchet lépjük át egy kúszószemmel (ezt nem értem), majd az előző kör minden bobble stitchébe az eddigiek szerint 1-1 bobble stitchet készítünk, a láncszemeket láncszemekkel átlépjük. Nem szaporítunk sehol, ezért 30 bobble stitchunk marad minden körben a közöttük levő 1-1 láncszemmel. (30 bobble stich maradjon a körökben)
Szalagpánt:
12. kör: Készítsünk rövidpálcát minden bobble stitchbe és láncszembe (60 rövidpálca).
13-16. kör: Az előző kör minden rövidpálcájába 1 rövidpálcát horgoljunk, de csak a szem hátsó szálába öltve a tűt (60 rövidpálca).

És itt a képes útmutató, ami alapján látszik is, hogy dacára a bonyolultnak tűnő leírásnak, akár kezdők is bátran belevághatnak. :o)
© A minta és a kép Brittney Waterhouse tulajdona. Ezt a leírást személyes és nonprofit célokra lehet csak felhasználni. A leírás és a minta, illetve az ezek alapján készült sapka nem árusítható. A szerző nem bánja, ha felhasználod a leírását, hogy elkészítsd ezt a sapkát családtagoknak, barátoknak vagy jótékonysági célból. A leírást azért adta a ravelry-hez, hogy növelje az ingyenes elérhető leírások számát az weboldalon, ezért kéri, hogy ne élj vissza a bizalommal.
Arra kérlek titeket, hogy ebben a formában - változtatás nélkül - ne áruljuk a leírás alapján készült sapkákat, tartsuk tiszteletben a kívánságát! Személy szerint engem nem zavar az oly sokat átkozott "másolás", ha az enyém lenne a leírás, nem is jegyezném meg.

6 megjegyzés:
Nagyon nagyon köszi (itt is). :) Már el is kezdtem. Ha a végére érek (valamikor), mutatom.
Itt is nagyon szívesen! :o)
Thanks, i do apprechiate it, i am not very well in hungarian language you see, sometimes just cannot find the right words. So it was useful for all of us. Thanks again, it must be hard work for ya:))))
Not at all.
It's easy to me translating from english to hungarian. I have practiced it with medical and statistical articles. ;o)
But I have problems in reverse orders. :o)
Yeah, reportedly hungarian is very hard....despite some people pretty good at it. Dunno if my english is good enough, but i love both! Cheers Altair.
:o)
Megjegyzés küldése