2010. január 27., szerda

Altair is bemutatkozik

Magamról csak annyit, hogy 35 leszek, két kisfiam és két egyetemista fiam van. A keresztnevem Orsi. A horgolás már nagyon régi hobbim. Úgy kezdődött, hogy 13 évesen a nevelőapámnak szerettem volna egy sálat kötni karácsonyra. Nagymamám elvállalta, hogy megtanít és én lelkesen leültem az általa elkezdett pár sort folytatni, ahogy mutatta. "Átkötöttem" az egész délutánt, amíg a nagyi az ebéd utáni mosogatást és utána a vasárnap délutáni kis szunyókálását megejtette. Amikor felébredt, jött megnézni, hol tartok. Hát, egy sorral sem lett hosszabb a kötésem, mivel nem húztam egyetlen hurkot sem, csak ide-oda emelgettem a tűk között a szemeket. :oD

Azért a sál elkészült, mert nagymamám kötötte végül meg. Engem pedig helyette a horgolásra tanított meg. Az sokkal jobban ment, karácsonyra mindenki horgolt állatkát kapott. A legtöbben egeret, mert az könnyű volt, de akinek volt valamilyen kedvenc állata, azok olyat kaptak.

Ezekből az egerekből egy még biztosan megvan - anyukám karácsonyfáján lóg a farkánál fogva. ;o)

A ruhadarab horgolás nem az én műfajom, bár utóbb megpróbálkoztam egy sállal és sapkával, de végül nem hordom, mert mégsem tetszik.

A kedvencem a filéhorgolás (terítőcskék) és a recehorgolás, amiben már mintákat is találok ki. Nem nehéz, csak egy kockásfüzet kell hozzá. :o)

Az alábbi képen a lefényképezett fonalaim vannak. Nincs sok, mert a közelben két klassz röltex is van, ahol annyit igyekszem csak venni, amennyi el is fogy. A sárgából húsvéti terítőcske lesz. A horgolótűim két csoportra oszthatók: A jobbra levő Tulip márkájúra, aminek kis kupakja is van és így nem szúrja ki a táskámat, ha beledobom. Balra a lánykori tűim, amiket még nagymamám ajándékozott nekem, de az ő anyukája is használta például a fanyelűt, ami a legjobb horgolótű az összes közül, de már hasonlót se gyártanak. A csontszínű műanyag a nagymamámé volt és az egerek is azzal készültek már. A két újabb pedig melléfogás. A kék-szürkét nem tudom használni, mert a kupak elrepedt és mindig szétesik a kezemben. Anélkül pedig túl rövid nekem, mert én ún. alsó fogásban tartom a tűt és nem úgy, mint a ceruzát. Tehát a tű, mintegy a markomban van. :o) A fekete pedig nem akkora, ami rá volt írva, hanem egy számmal kisebb. Az alátét pedig a második recehorgolásom, egy rózsás terítő.



Az állatokat ilyenféle fonalból szeretem készíteni ezzel a 3.00 mm-es tűvel, amit újonnan vettem egy éve, bár van másik is, de azt most nem találtam. :o) Ezt a nyuszit és társait tavaly húsvétkor adtam a kis locsolóimnak és Lindamade leírása alapján. Nagyon könnyű, minden kezdőnek ajánlom!



Legutoljára a konyhai kisablakra készítettem vitrázsfüggönyt, de még nem feszítettem ki, szóval csak az elejét mutatom meg. Ha kinagyítjátok, a minta is látható. Szintén nem nehéz elkészíteni. Ha a függönyrészt is a virághoz akarjátok kapcsolni, akkor az összehorgolt virágcsík legszélső tagjába újból bele kell horgolni és 6 láncszemet horgolni, majd 5× ráhajtva két további ötráhajtásos pálcát készíteni ugyanoda, amiket azonban egyszerre kell befejezni. Azután 12 láncszem és három egyráhajtásos pálca a következő csúcs láncszemívébe, szintén egyszerre befejezve. Utána meg már látszik. :o) Akinek kell a hiánytalan minta, el tudom küldeni.



A terítők nem állnak meg nálam, sajnos nem illenek a modern bútorokhoz. De talán majd lefényképezem a sógornőmnél és a barátnőknél egyszer a régieket is. Ez az egy képem van az egyik terítőről, mert Svájcban élő barátnőm egyszer elvitt 4 terítőt is kifeszítés nélkül és a következőt lefényképeztem neki, hogy hogyan is feszítse ki. (A varródeszkahuzat nem koszos, csak megégett.) Természetesen ezután vizes ruhával is leborítottam.



Aki tud angolul annak a youtube-on könnyű dolga van, csak keressen rá a crochet szóra és máris ilyet találhat (így készült a sapim is):


Angol, német és spanyol horgolásminták értelmezését is vállalom. ;o)

12 megjegyzés:

Rózsaszín pöttyök írta...

Tetszett.

A kettétört horgolótűket mi szig.szalaggal reparáljuk ki, kicsit ronda, de használható.

Másrészt a finom csipkék tényleg nem modernek, de a színes, vastagabb kötőfonalakból igazi mai darabokat lehet csinálni. Sőt ultramoderneket is...

Altair írta...

:o) Sajna nem működött nekem, úgy is szét esett. Túl erősen feszítem a tenyerem élének.

A képen van is egy fehér sebkötőtapasz, azt régebben az ujjamra tekertem, hogy ne legyen rojtos a horgolótűtől. :o) Azzal reparáltam meg a horgolótűt, de leszedtem a képhez. :o)

Engem nem zavar, hogy nem marad itthon a horgolmányom, szeretek ajándékozni. Mint az Ezeregyéjszakában, nálam a vendég megkapja ajándékba, amit megcsodál. :o)

Igazából helyem sem igen van, ahova kitehetném. Nem vagyok nippgyűjtögető és a zárt szekrények állati praktikusak, nem kell bennük naponta port törölni, se az ajtajukat ajaxozni. ;o)

seta24 írta...

Hűű! ezek nagyon szépek! remélem, a profik között vagy. :o))
Seta 24= Eta, csak sose tudom, melyik fiókkal lépek be.

Jandó írta...

Irtó ügyes vagy, nagyon szépek. Eddig csak egyléle horgolótűt láttam, jó, hogy ennyit mutattál. Köszi. Aranyos a történet a Nagymamáddal, úgy szeretem az ilyeneket. :)

Jandó írta...

Megnéztem a sapkás videót,nem tűnik annyira nehéznek. Esetleg írnál róla valami leírást, ha lesz időd és nem gond? Nagyon tetszik. A te sapidat is majd megmutatod? Kíváncsi lennék rá.

Betti írta...

Ezeket a kis horgolt állatkákat mivel tömöd ki?

Altair írta...

Tömőflízzel vagy vattával - ami kéznél van. :o)

Betti írta...

Köszi. Valami olyan kellene, ami bírja mosást, mert ha a gyerkőcöknek készítek valamit előbb utóbb bepiszkolódik. Utánna kell nézzek erre felénk mit lehet venni.

Rózsaszín pöttyök írta...

Bármivel ki lehet tömni. Kitűnő lehetőség arra, hogy a semmire sem alkalmas fonalmaradékot az ember eltüntesse. De a szabászati hulladék is megfelel (csak picikére kell vagdosni, esetleg felkártoltatni).
A legtisztább megoldás a vlies, kétségtelen. :-)

Betti írta...

Köszi.

Altair írta...

Mosáshoz a vlies a legjobb, a Megbolondultunk textilesnél vagy babavarrással foglalkozó helyeken is kapható.

Ha nincs a közeledben ilyen bolt, akkor a sima bélésflízt is fel tudod tépkedni, ami minden méterárúüzletben kapható.

Renée írta...

A kettészedhető horgolótűt én nemrég vettem - sajnos nem volt épp más - de én is így jártam. Én pillanatragasztóval oldottam meg. Én a táskában nem szoktam hordani, úgyhogy elfér így a többi közt. :)