2010. január 25., hétfő

Tojásállat

Először Jandónak szántam válaszként, de aztán mást gondoltam.H hátha többeket is érdekel.
Szóval meghagyom a bejegyzésben a neki szánt sorokat is.
Kezdetnek jó. Mindenki így kezdte. Lehet, hogy vastag a tű a fonaladhoz. Akkor is nehéz egyenletesen haladni, ha nem illik össze a tű meg a fonal.
Mi lenne, ha előbb tojásállatot próbálnál készíteni.
Csak rövid pálcából áll.
Kezdés: 3 láncszem,
1. sor az elsőbe visszaöltve 6 pálca,=6 szem
2. sor minden szemet szaporítasz =12 szem
3. Minden másodikat szaporítod = 24 szem,
4. Minden harmadikat
5, minden 6.at (nem felejtettem el az 5-öt, dierkt hagytam ki)
(ha nagyobb dolgot akarsz, így megy tovább minden 6. szem szaporításával, de ebből a fonálból nem érdemes óriást készíteni)
utána 3-5 sor szaporítás nélkül, majd az indulást visszafelé megismétled, csak fogyasztva.Ha minden 6.-at fogyasztod,csúcsosabb lesz, ha csak minden 3.-at, kerekebb. Ha elfogynak a szemek, kész a tojás. Lehet rá mindenféle dolgokat szerkeszteni, fantáziád szerint.
Mutatok példát.




Ez a tömeg nem túl mutatós, de talán látszik, hogy az alapfigura mennyiféleképpen variálható.
Jó munkát.

2 megjegyzés:

Gabella írta...

Ez tök jópofa! Még sose csináltam tojásállatot! :)

Kriszta írta...

Nekem is nagyon tetszik!!!