2010. június 5., szombat

Bemutatkozás- buboreek :o)

Sziasztok!

Kicsit lerobbantam, de most végre idejutottam, hogy bemutatkozzam. :o)

Először is köszi, hogy lehetőséget kaptam, igyekszem nem csalódást okozni, és amennyire tőlem telik építő tagja lenni a közösségnek.

Tehát, buboreek, vagyis bubi vagyok, becsületes nevem S. Kinga. Szlovákiában élek, van két gyerkőcöm, a fiam öt éves lesz, a lányom kettő múlt. Igazából a lánylénynek köszönhetem, hogy megtanultam horgolni, és ezáltal megszerettem ezt a kézimunkát, mert nagyon tetszettek a horgolt lányka kalapok/sapkák, de senki nem volt a közelemben, aki tudott volna ilyet csinálni. Hát belevágtam. Amit tudok azt a netről tanultam, és fórumokon kérdezősködtem, na meg ugye tapasztalattal is ragadt rám valami.

Az eddigi munkáim inkább csak kezdő szárnypróbálgatások, van közte telefon- és fényképezőgéptok,nagy katica és pici katicák, csigabiga, sapkák a lurkóknak, a lányka sapijának mintáját már itt láttam meg. :o) És végül eddigi legnagyobb horgolmányom ez a poncsó, csak legnagyobb bánatomra a lánylény nem akarja hordani.


Rengeteg ötlet és terv van a fejemben, ami még megvalosításra vár, nem is hiányzik hozzá semmi más, csak egy gazdag, lehetőleg fonalgyár tulajdonos férj. :o)))

Képekben a munkáim ITT láthatóak, és a blogomat ITT leshetitek meg. :o)


Üdv, bubi

8 megjegyzés:

micuska írta...

Köszöntelek elsőként! Szépek vagytok. Kellemes időtöltést köztünk! (az én kiscsajom sem szereti a poncsókat. Teljesen bemérgeli magát, h. ráborul a ruha, amikor ő kinyújtaná a karocskáját.)

Viki írta...

Álomszép ez a poncsó!

Mágika írta...

Szia Bubi!
Itt is.

bubi írta...

:oD

Natti írta...

Szuper a poncsó és a kicsi gazdája is.

Mesi írta...

Szia! Gyönyörű a poncsó, és a gazdája is. Üdvözlünk a Horgo-blogban!

Tibu írta...

Álomszép az a poncsó!!!!

Lívi írta...

Én voltam az előbb is, csak megtréfált a férjem :-D