2010. július 11., vasárnap

Vetélkedő 5. feladat - alkotások képekben

Elérkeztünk a vetélkedő végéhez. Egyik szemem sír, a másik nevet. Mindig nagy izgalommal vártam/vártuk, hogy milyen alkotások születtek az újabb fordulókra, és mindig csak pislogtam, hogy egyik szebb és ötletesebb, mint a másik. Nagyon köszönöm/köszönjük nektek Krisztával együtt.


Rengeteg munka és kitartás kellett ahhoz, hogy valaki végig vigye mind az 5 forulót. Be kell látni, hogy emellett egyáltalán nem is voltak könnyűek, és rengeteg ötlet és fantázia is kellett hozzá. Szóval nagyon gratulálok mindenkinek.

Sajnos eléggé megfogyatkoztak a versenyzők a végére, főleg időhiány miatt. De nektek köszönöm, hogy ezt jeleztétek felém. Nektek is köszi az eddigieket, és kár, hogy pont az utolsó forduló maradt el. Na, de majd remélem legközelebb. :)

Akik végül teljesítették mind az 5 fordulót: Hencsilli, Micuska, Natti, Elina, Gabella, Aledi, Eta, Aniko66 és Karina. Itt is vannak az erre a fordulóra készült gyönyörű aklotásaik.

Szavazni most csak 1 hétig lehet, azaz július 17. (szombat) éjfélig, másnap pedig eredményhirdetés!!!!

12 megjegyzés:

KicsiKató írta...

Hú, de nehéz hármat választani... Jandó, eddig is úgy működött a szavazógomb, hogy csak egyet enged megjelölni, aztán szavazás, utána lehet újabbat jelölni? Mert nekem csak így engedi, hármat egyszerre nem enged...

Jandó írta...

Hú, nem, bocsánat, elfelejtettem bejelölni a több lehetőséget. Nagyon köszönöm, hogy szóltál! Már javítottam is.

KicsiKató írta...

Köszi, szavaztam:)

bolyet írta...

Jaj de gyönyörűségesek!:-))
Most melyik ujjamat harapjam meg????

Gabella írta...

Én is szavaztam! Ügyesek vagytok!

Aledi írta...

Mi köszönjük nektek, hogy kitaláltátok, megszerveztétek. A játék alatt szép lassan megtanultam horgolni, még a hieroglifákat is megértettem az utolsó fordulónál :)
Csuda jópofa dolgok születtek most is, de azt hiszem megbocsátható, hogy most Karina kalapja a kedvencem. Ugyan az én aprócska kalapocskám fényévekre van az ő egyedi tüneményes fejfedőjétől, de, hogy egy háromszögről mindkettőnknek kalap jutott eszébe...

Kriszta írta...

Igen, én is gratulálok mindenkinek, fantasztikus, hogy milyen kreatívak és ügyesek voltatok, jó volt játszani veletek!!!!

picinyszepsegekotthona írta...

Gratulálok mindenkinek!
Nagyon ügyesek voltatok! Csupa szépség sikerült megint!!

Karina írta...

Nagyon jó, hogy ennyien kitartottunk, bár itt a nyár :) Köszönjük a szervezést Jandónak és Krisztának, nagyon jó volt ez az egész, sokat tanulhattunk belőle, s főként jobban megismerhettük egymást. Szerintem mindannyian fejlődtünk is :))Én is érdekesnek tartom, hogy Aledivel kalapot alkottunk, aranyos a kalapkád! De mindenki szépséget alkotott, gratulálok mindenkinek!!

Karina írta...

Ja, és nagyon tetszett Natti ötlete, hogy mindent belehorgolt, mi eddig feladat volt, észrevettétek? :)

micuska írta...

De klasszak! Szó sem volt itt ötlethiányról. Hát ez a bikini, csúcs!

Kriszta írta...

Az 5. fordulós képek is fel lettek töltve az albumba :)