2010. június 2., szerda

Együtt kötünk :)

Nem tér át a blogunk a kötésre, mielőtt ez valakinek eszébe jutna, csak itt is szeretnék írni arról, hogy most indult egy blog, Kössünk együtt-közösségi kötős blog címen.

A blogt KAnya indította, és az ötletete a mi blogunktól ered. Ennek nagyon örülök, és büszke is vagyok rá, azt hiszem mondhatom, hogy mindannyiunk nevében. :) Kata nagyon kedves és figyelmes volt, mert megkeresett e-mailben még a blog indulása előtt, hogy átvehetik-e a közös blog ötletét és pár jól működő dolgot tőlünk. Örülök, hogy hasznára tudunk lenni másoknak, még ebben is, és tudom, hogy nagyon sokan tudnak és szeretnek kötni is. Remélem hasonló jó kis csapat alakul ki majd náluk is.

Arra gondoltunk, hogy a két blog lehetne valami testvér blog féle. Azt, hogy milyen formában, majd még meglátjuk, de tetszik az ötlet. Ahogy pedig ennyi kreatív, kötő-horgoló ember összegyűlik, ott csak jó dolgok jöhetnek létre. :)

Láttam, hogy már tőlünk is többen csatlakoztatok is a bloghoz. Igazán örülök, és akinek van kedve hozzá, és ideje/ereje, azt csak bíztatni tudom erre. Persze remélem, hogy a horgo-blogot sem "hanyagoljátok el" mellette.

4 megjegyzés:

Natti írta...

Már én is bejelentkeztem oda is.
Légy nagyon büszke magadra.
A testvér-blog szerintem jó ötlet.
Még közös játékot is lehetne szervezni.
Hajrá!!!!!!44

BKata írta...

Köszönet a szép szavakért:-)

micuska írta...

Jé! Még szét sem néztem ez ügyben. Hasznos ötlet. (Azt gondoltam, már régóta létezik.) Sok sikert! Kötögetek, de amit ott láttam, ahhoz én... kismiska vagyok.

Jandó írta...

Köszönöm Natti.