2011. március 26., szombat

Bemutatkozás

Sziasztok!
Köszöntelek Benneteket az első bejegyzésemmel. Réka vagyok, Budapesten élek a férjemmel és 5 és fél éves Vince fiammal. Magyart tanítok egy újpesti gimnáziumban.
Gyerekkorom óta kézimunkázom, sok mindent kipróbáltam már, kedvencem a keresztszemes hímzés, illetve a horgolás. Horgolni nem olyan régen kezdtem, már voltak próbálkozásaim, de végül egy internetes horgolóiskola segített (a Barkáé), annak köszönhetem, hogy úgy érzem, elsajátítottam a kézimunkának ezt a módját. Azóta nagyon meg is szerettem, élvezem, hogy látványos, és gyorsan, rövidebb idő alatt is létre lehet hozni "valamit". Na persze rengeteget tanulhatok még... Reményeim szerint itt, ebben a blogban is, ahol nagyon szép munkákra, alkotásokra szoktam lelni, remek leírásokat, magyarázatokat is találok. Nagyon megragadott az egész blog hangulata, szelleme. Ezért is szeretnék csatlakozni.
A sok kellemes közös munka reményében kívánok Mindenkinek szép napot! :)

És akkor következzék néhány fotó a munkáimról. Ennél többet megtudhattok róluk, ha ellátogattok a blogomba: http://gombolyag.ballar.hu/ Szeretettel várlak Benneteket! :)


Ez a zsiráf a kedvencem, a kisfiamnak készítettem.



Portré :)



Ezt a mamuszt először gyapjúfonalból meghorgoltam, azután nemezeltem. Nagyon izgalmas volt elkészíteni.
A zsiráffal és a mamusszal neveztem a Barka Galériájában is, itt megnézhető: zsiráf, mamusz.



Ez a párna egyetlen nagyi-négyzet.


Hát ez már elveszítette aktualitását, de gondoltam, megmutatom. Március 15-re készítettem ezeket a kokárdákat.

5 megjegyzés:

Kriszti írta...

Szia!
Nagyon szépek a munkáid, nekem mindegyik nagyon tetszik. Hasonlóan veled, én is nemrégen kezdtem el horgolni, nagyon élvezem, mindig tele vagyok ötletekkel, csak a kivitelezés lassú :)
Nagyon ügyes vagy!!!
Kriszti

Réka írta...

Köszönöm szépen! :)Igen, gyakori gond, hogy több az ötlet, mint az idő. Ebből adódóan szaporodnak a félkész, megkezdett munkák is...:)
Szép estét!

Eta írta...

Kedves kis figura az a zsiráf. :o) Szeretnénk minél több hasonlót látni. :o))

Réka írta...

Azon leszek. :) Most épp húsvéti állatkákon dolgozom, remélem, idejében elkészülnek. Köszönöm szépen! :)

Mókusfül írta...

Szia!
Nagyon nagyon ügyes vagy! :) A zsiráfnak gyakorlatilag személyisége van :D a Párna nagyon megtetszett, elképzelhető, hogy én is csinálok egy hasonlót mamámnak, aki mindig bontogatja nekem a régi pulóvereket :) Hajrá! :D