2010. március 5., péntek

helyzetjelentés a nyári takaróról

Már több mint egy hónapja kezdtem el, mutattam meg az első és ez idáig egyetlen horgolás kezdeményem. Nagy fába vágtam a fejszém, mert rögtön takaróval kezdek, de ez nem jelenti azt, hogy a következő függöny lesz :)



Amikor megvettem a horgolótűt, a 3-ast (jelenleg is ez a legnagyobb méretem) és elkezdtem a maradék fonalállal kipróbálni még nem tudtam a sorsát. Aztán amikor megmutattam már 20x20as volt, s jött az ötlet, legyen takaró. Ekkor biztos sokan letettek rólam, hogy na szépen eltűnök majd egy takaróval ami sose készül el. Azóta több nagyikockás takarót is láttam és nagyon tetszenek, pl Karinától vagy a meskán Anyahajótól.

Sose gondoltam, hogy a horgolás ilyen mennyiségű fonalat vesz fel. Kezdtem a maradékkal ami viszonylag sokáig tartott, legalábbis úgy tűnt. Most a 4. gombolyag fogyott el és bár a fonal nem lett rövidebb mindezt 3 és fél sor alatt "megette" a takaró.

Kérdezte más is és engem is ez érdekelt volna anno, hogy mennyi idő alatt készül el egy takaró. Pontos adatot nem tudok, mert akkor horgolok amikor éppen nincs Lili, nincs varrás. De mondok adatokat. Most a takaró 56x56 centi, ez összesen 30 sor, amiből az utolsó 120 teli kockát tartalmaz és csak annak a sornak az elkészítése 1 óra 10 percet vett igénybe.

Szeretném még kicsit nagyítani, hogy ne csak rövid ideig tudja lányom majd használni, de azért vannak határok :) Élmény csinálni, nagyon élvezem, szeretem a színeit, s a horgolásnak ez a része már megy, így van is kedvem folytatni 3-4 sor még biztos lesz ezen a takarón. Ha teljesen kész mutatom, de az a 3-4 sor x néhány óra ... :) Szóval majd jövök!

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hűha! Kitartás Neked! Egyébként tényleg élvezet a nagyi-kocka, de én eddig csak székülőke méretig jutottam, de az is megevett egy gombolyagot, úgyhogy értem, miről beszélsz ;)

Karina írta...

Nagyon szép, megéri fáradni vele. Szeretetm, hogy nem lehet elrontani, ha belemegy az ember kezébe. Köszönöm, hogy megemlítettél, kedves tőled. Az enyém 50x50-nél megállt, de nem kizárt, hogy majd még folytatom, ezt lehet bármikor :)

Jandó írta...

De jól haladsz. Ez aztán a kitartás. Ez az, amire én nem vagyok képes. :) Biztos Lili szeretni fogja.

Macus írta...

Én is szeretem horgolni, de a múltkori babatakaró jó nagy lett, na, azt már untam. Ezért most 8 sor/kör egy-egy blokk, amit készítek, belőlük lesz a takaró egy ágyra.

Teca írta...

Nagyon szép...és az a fonal..! :)

krisz írta...

Milyen szépen haladsz vele!

NeNcsi írta...

Nagyon szép a takaród!! Igazán ügyes vagy.
Én is csináltam hasonlót, csak nagyiblokkokból a jövő hónapban születendő kisfiamnak.