2010. május 4., kedd

Szálak eldolgozása, ahogy én szoktam

Ez a technika azért jó, mert hamar rá áll az ember keze, azonnali horgolás közbeni eldolgozást eredményez (nincs utómunka emiatt), és nincs csomó, valamint nem kell külön tűbe fűzögetni a szálat. Az, hogy milyen hosszan bujtatgatom alá a végén, illetve a kezdő szálat milyen hosszan fogom a horgolt darabhoz, attól is függ, hogy milyen fonallal horgolok. Ha kicsit vékonyabb, csúszósabb, akkor több szemen, ha tömörebb, "stabilabb", akkor kevesebb helyen
bújtatok.

A lényege nagy vonalakban (a képekből úgyis látszik), hogy kezdésnél a kezdő szálat hozzá fogom a horgolt darabhoz, és bele horgolom, aztán amikor már úgy gondolom, hogy nem csúszik ki, akkor pont a tövénél elvágom a szálat, majd horgolok tovább, így a mellette lévő pálca eltűntetni a pici kikandikáló szálvéget. A horgolás befejeztével pedig egyszerűen a hátán a munkának pár szem alatt átbujtatom, és szintén a tövénél vágok.
Ugyanígy teszek a színváltásoknál is, én először eldolgozom az első színű fonalat teljesen, azután kezdek az új színnel.

Nem olyan régen lestem el ezt a technikát én is, de nagyon hamar a szívembe lopta magát :):):)

Remélem, érthető voltam, és nem magyaráztam túl a dolgokat :):):):):)
Most akkor jöjjenek a fotók, amiket ígértem (igyekeztem úgy fotózni, hogy a kezdőbb horgolók is értsék) :):)


6 megjegyzés:

Zsófi írta...

Kb. így szoktam én is.

A különbségek: az elején ez a módszer csak akkor jó nekem, ha láncszemekből álló körrel kezdek, huroknál, illetve nem körben készítettnél nem jön be (ez utóbbinál csúnya, előbbinél nem lehet megcsinálni). Szóval olyankor utólag húzom be a munkába. A színváltáskor nem szoktam ilyen akkurátusan eldolgozni az első szálat, hanem ugyanazt csinálom, mint amit mutatsz a másodikkal, összefogom a két véget és belehorgolom a munkába.

A másik különbség, hogy előbb vágok, aztán dolgozom el.

Az én trükköm az, hogy olyan két számmal kisebb horgolótűvel húzom be a szálakat. Ez akkor lényeges, mikor szorosan horgolt láncszemsorral állok szemben, de máskor is könnyebb azzal dolgozni. Merkelőtűvel ritkán szoktam bevarrni, mert strapás a szálbefűzés... :-)

Hencsi - bneheni írta...

Én is előbb vágok, aztán eldolgozok, az a szál már el van vágva, csak a fotósom a gyerekem volt, és hiába kértem, hogy látszódjon minden :):)

Megmondom őszintén, hogy én is próbáltam hogy színváltáskor össze fogom a két véget, de enyhén vastagabb, bumszlibb lett ott a horgolás, és nem tetszett, ezért maradt ez a kicsit munkásabb megoldás (az előző szálat jobb irányba dolgozom el, az újabbal meg úgyis balra fogok haladni, így minden irányban csak 1 szál van pluszban, nem vastagodik annyira a horgolmány)

Lehet egyenes horgolásnál is így kezdeni, amikor az első sornál horgolsz, és a legvégén jön a szálmaradvány, akkor 5-6-8 szemnél előre oda fogod a horgoláshoz, és ugyanúgy bele horgolod az első sorba. Kicsit ügyeskedni kell ugyan, hogy ne legyen "bugyros" sem a kezdő szemnél, de inkább meg kell húzni picit ráncosabbra a szálat, mert akkor a végén a maradék elvágása után (mielőtt vissza fordulnánk a második sorba) szépen ki lehet símogatni.

Igen, a tűt én sem szeretem :):):):)

Kri írta...

Köszönöm, ez egy nagyon hasznos bejegyzés!

Skippo írta...

Köszönöm. Hasznos volt. Az elejét mondjuk én si így szoktam, de menet közben meg a végén a legtöbbször meghagytam, s útólag varrtam el,a mit pedig utáltam. Azt hittem így szakszerű, s nem álltam le vitatkozni... :)

Belinda írta...

Köszi az alapos és látványos bemutatót. Hát igen, én is ilyesmivel szoktam próbálkozni, bár nem ilyen módszeresen és szépen. A zsákvarrótűs módszert még nem próbáltam, de legközelebb sort kerítek rá.
Csakhogy pl. egy csipkés csillag esetében, pláne, ha valami jó csúszós (pl. viszkóz kordonett) fonalból van, ez az út is rögös.

Zsófi írta...

A bumszlik ellen: az első színt bevezetem az alsó szemek közé, az új színt picit vezetem, majd felhorgolom a mintába (vagyis két szálával horgolok egy igen pici darabon). Épp ezért mindig rövid véget hagyok.

A patchwork kötős könyveket érdemes ebből a szempontból megnézni, mert ezt az egyik ilyen kötetből tanultam, és fejlődött tovább. :-) (Kötésnél nem teljesen így csinálom. ;-D)