Mindez azt juttatta eszembe, hogy mit szólnátok egy folytatásos játékféléhez, amibe minden tag beszállhatna, ha van kedve. Lehetnének feladatok is, és másmilyen dolgok is benne. Már van elképzelésem, de semmi konkrét.
Először is azt kérdezném, hogy lenne-e kedvetek valami ilyesmihez? Ha igen, akkor van-e eseteg 2-3 fő, akinek lenne kedve/ideje segíteni nekem ennek a szervezésében, kitalálásában? Nem kell nagy dologra gondolni, főleg ötletekre gondolok.
28 megjegyzés:
Igen, nagyon pörög ez a blog, én is figyeltem. :-)
Valószínűleg hiánypótló; ahogy elnézem nincsenek ilyen gyűjtőblogok itthon (még).
Az attól függ, mi a játék. ;-)
Olyanban benne lennék, mint a varrószakkör. Egy minta és mindenki hozzáteszi a saját ötleteit.
Én bármiben benne vagyok, csak az időhiány miatt lehet lassabban haladnék mint mások :)
Én is benne lennék :D
Én is benne vagyok. Pont azon gondolkoztam, hogyan is kellene előadni a kitalálmányomat.
A nagy lányomnak elkezdtem egy nagy horgolt táskát a maradék fonalból.
Gondoltam nekünk is kellene egy hatalmas tatyót készíteni. Kör lenne az alapja és mindenki horgolna hozzá egy sort egy ráhajtásos pálcákkal. Lehetne virágokat is készíteni rá.
Vállalnám az összeállítást (virágok ráöltése) és azok között akik benne voltak a horgolásban ki is sorsolnánk a táskát.
Vagy butaság.....?????
Én is gratulálok mindenkinek és örülök, hogy itt "csiszolódhatok" Veletek,általatok..!:-))
Én is szívesen "közösködöm" de pillanatnyilag nincsen semmilyen újszerű ötletem...persze segítek is..ha tudok!Hajrá!
Én is figyelem, milyen nagy it az élet. Hurrá!
Közös takaró blokkokból esetleg?
Tavaly Csipcsilla kitalált egy ilyet, és sokan küldtünk hozzá blokkot. Aztán ő összeállította.
csinálhatnánk ilyesvalamit, felajánlhatnánk jótékony célra.
Szívesen teszek hozzá én is.
Jandó! Ilyesmire gondoltál?
Igen, jó az oldal, én is szinte minden nap bekukkantok, még ha nem is írok, kommentelek mindig.
A közös horgolósdi nekem is tetszik, közös hímzésben vettem már részt többször is, néha sajnos botrányok is voltak (közös lónak túrós a háta), de hátha itt menne minden simán, én bizakodó vagyok :):)
Natti, nem butaság, ezt az ötletet tovább gondolva:
takaró ötlethez mit szóltok? Mondjuk valaki elkezdene egy kockát, tovább küldené a következőnek, aki szintén egy kockával bővítené, hozzá is varrná, horgolná, és így küldené tovább, aztán újabb kocka, stb, egészen addig, amíg minden jelentkező bele horgolt egy-egy (vagy kettő-kettő)kockát. Így a végén az össze állításával sem kellene sokat vesződni, mert kockánként mindenki megoldaná. Aztán lehetne sorsolni, és esetleg előlről is kezdeni egy újabb művel (vagy párhuzamosan is lehetne indítani ilyen közös játékokat, mint pl. a táska Natti ötlete, plusz takaró, plusz bármi más, és mindenki arra jelentkezne, aminek a készítésében, játékában, sorsolásában szívesen részt venne)
Szívesen segítek is, akár a megszervezésében, akár bármi másban, Jandó, tudod a címem, ha kellek :):)
Na, Macus, nem sokkal előztél meg :):):):)
Macus!
Nagyon jó gondolat! Az elkészült közös művet ajánljuk fel jótékony célra. (Például a kézimunka tanítás elősegítéséért.)
(Vagy magát a tárgyat, vagy szervezzünk rá egy árverést és az összeget, amit kapnánk.)
Szupeeeer...en is, en is, en is:-DDDD
Úgy látom sok mindenki benne van a dologban.
Valamit megint kitaláltam. Mivel jótékonykodás szerintem is jó ötlet lehetne sapikat horgolni (úgy is benne vagyunk a sapi horgolásban)é sesetlegesen felajánlani csecsemőotthonnak vagy ... Vagy butaság....????
Nem az. :-)
Csak a csecsemő méretekről kellene hozzá adat. :-)
Én is szívesen bármiben, bármit. Szervezni is szívesen (korlátozott blogozós tudományommal).(pirulós smiley)
Hú, de jó, hogy tetszik az ötlet és ilyen gyorsan írtatok is.
Én teljesen másfajta játékra gondoltam, valami vetélkedőfélére. De a ti ötleteitek is nagyon tetszenek és szivesen bennelennék mindben.
Szóval eddig 3 variáció:
1. saját vetélkedő féle
2. táska folytatós- sorsolós
3. blokk gyártás takarónak
Várom a további véleményeket, ötleteket, mondjuk hét végéig. Majd választani is lehet persze.
A blokk készítős nekem kicsit hasonlít Colette barátság-takarójához, azt is nagyon élveztem(csak az varrós volt).
A felajánlásos dolog is remek, csak mielőtt belevágunk, meg kell érdeklődni, hogy hova, és hogy lehet-e. Az ötlet jó, csak sajnos vannak rossz tapasztalataim ilyen téren.
Off: Bocsi! Nekem miért nincs avatar-om? A google- fiókomban beállítottam?
Micuska, a blog profilodban is beállítottad? Amúgy lehet, hogy csak pillanatnyi rendszerhiba, mert kell lenni ott képnek, ahogy látom, csak épp nem jelenik meg.
Én is benne lennék egy ilyenben. :)
Szerintem is jó ötlet, de nekem leginkább a varrószakkörös mintára szervezett vagy a versenyes megoldás tűnik követhetőnek. Esetleg valamik anyaotthonoknak, árvaházaknak... Elinek van ilyesmiben tapasztalata. A közös takaró....hm, azt alaposan végig kellene gondolni. 182 kockából álló takaró mekkora csomag lenne?
Eta! A mamami-s takarót kézről kézre járatták tavaly a lányok, ki mikor ment az országban valamerre, annak vitte el, aki arra lakott. Nem sokat látott postát. Bár így lehet, h. hosszabb idő, míg elkészül.
A Colette-féle takarónál kilences blokkok készültek, az még belefért egy borítékba...
Viszont a méretet és az alapszínt is megadta.
A horgolt takaróknak az az egyik különlegessége, hogy eltérőek a négyzetek. Méretben is és színben is. Sőt, annál szebb, minél színesebb (lásd Attic24). Csipcsilla takaróján is így volt - csak ő begyűjtötte az összes darabkát.
Én is szeretnék részt venni akár a blokkok horgolásában, akár a a "vetélkedőben". Már jelentkeztem a csapatba, várom, hogy csatlakozhassak ehhez a jó csapathoz. üdv, Karina
Jaj, nagyon jó az ötlet, bármiben benne vagyok!
Bár amilyen lassú vagyok... Na mindegy próbálom felvenni a pörgéseteket!!
Játékötlet:
adott egy minta (mintarészlet).
és azt kell meghorgolni. hogy valami legyen is belőle.
és bármi lehet belőle, és ki lehet egészíteni más mintákkal, stb.
Esetleg lehetne nyitni egy Horgoblog Meska-boltot, ahova felajánlhatnánk cuccokat, és a befolyt összeg mehetne jótékony célra. Így egyszerűbb, mint a sapit vagy a takarót küldözgetni. Szerintem a meskások is felkarolnák a dolgot, pl. interjúval.
A Meskával egyetlen probléma van, nem aukciók vannak, hanem kötött árak.
Az is fontos lenne, hogy a lehető legmagasabb árat sikerüljön elérni.
Másrészt, ennek adózási vonzatai is vannak.
Hát, azért azt vegyétek figyelembe, hogy olyan dolgot kell indítani, amiben egy kezdő horgoló ugyanúgy részt tudna venni, ha szeretne, mint egy nagyon rutinos horgoló. A pénzért adott dolognak nincs akkora értéke (szerintem), hogy adományozni érdemes lenne, gondoljatok csak bele, és itt egy egyszerű az általatok említett példát mondanék: baba sapi: mondjuk ha eladtok egyet, abból a pénzből szinte tovább sem érdemes adni, mert annyira kevés egy gyerek osztálynak az a segítség, amit az ára jelent. Viszont maga a sapi nagy segítség lehet a hűvös napokon akár egy pici bébinek is. Szóval én azt gondolom, hogy eladásban nem biztos, hogy kellene gondolkozni, a jótékonyság viszont jó ötlet, tehát nem azt ellenzem.
A másik, ami eszembe jutott ezzel kapcsolatban: ez a társaság még nagyon új, annyira nem is ismerjük egymást... biztos, hogy egyből valami olyan dologba akarjátok a fejszét vágni, ami olyan nagy volumenű, mint egy jótékonyság? Nem kellene előbb saját példán (egyszerűbb játékokon, közös horgoláson) kipróbálni, hogy megy-e egyáltalán a közös munka vita nélkül? A jótékonyság nagyon-nagy munka, nem csak arról van szó, hogy meghorgolok egy blokkot, aztán jól van. Azt valakinek fel kell vállalni.... Bocsi, nem a kedveteket akarom elvenni, csak szerintem nagyon előre szaladtunk....
Zsupszi, ez tök jó, ki mit tud kihozni egy adott minta ötletből :):):):)
Zsupszi, pont ilyenre gondoltam a vetélkedő alatt. Ez lehetne az egyik feladat, akár több verzióban is. :)
Hencsi, teljesen egyetértek veled. Lenne egy köztes megoldás, amit Karina javasolt. Igyekszek majd bővebben írni is róla. Egyelőre ennyit, hogy kockákból összeállított takarónak nagyon jó hasznát venné az alapítványuk, ahol gyerekeket fejlesztenek. Azt hiszem ez a blokkos és jótékonysági ötletet egyesítené.
Alighanem nem gondoltam át eléggé ezt a Meska-dolgot, igazatok van!
Megjegyzés küldése