2010. február 6., szombat

Bemutatkozás - Lívi

Sziasztok! Lívi vagyok (fórumos berkekben Livus).
Egy hároméves és egy nyolc hónapos kislánnyal vagyok itthon: Bogival és Lenkével.

Mindig is szerettem kézműveskedni, barkácsolni – főként természetes anyagokból. Azonban a fonalakkal való ténykedés terén halmozottan hátrányos helyzetű vagyok: a családomban senki nem tud se kötni, se horgolni; és azon szerencsétlenek közé tartozom, akiknek az általános iskolai technikaórák is csak fúrásból, faragásból és reszelésből álltak…

Korábban a horgolás egyáltalán nem vonzott, sőt: nem tetszettek a horgolt holmik. Aztán tavaly nyáron fordult a kocka, mert egy fórumtársam, Ronimami meseszép horgolmányai arra indítottak, hogy én is horgolótűt ragadjak. Anyósom megmutatott pár pálcát, de mivel ritkán találkozunk, csak ennyire jutottunk. A neten olvastam a Horgolás bibliájáról, hogy ebből nulláról indulva meg lehet tanulni horgolni. Anyukámnak hála sikerült is megszereznem, így azóta ennek útmutatásai alapján horgolok – ha jut rá időm.

Szeretem a horgolásban, hogy csendes tevékenység, hogy nem kell félórát pakolni előtte-utána (mint a varrógépezésnél), és hogy bármikor bárhol lehet haladni a munkával. Ha úgy van kedvem, Lenke altatása közben is szoktam horgolni: Lenke kendőben a hátamra, fonal a kendő zsebébe – így én sem unatkozom a fel-le sétálgatás közben :-)

Nem sok elkészült munkával dicsekedhetek, mert a kétgyerekes léttel a szabadidőm a töredékére csökkent (és a karácsonyi készülődés során is háttérbe szorultak a horgolótűk). De lesz ez még máshogy! :-)

Az első munkám egy téli sapi volt Boginak (nagyon lelkesen hordja azóta is)


Ez a rózsás koszorú pedig a 3. születésnapjára készült:


(Ja, és van a szekrény mélyén egy félbehagyott hálós bevásárlószütyő :-D És szintén nincs fotó egy elfuserált tutyikezdeményről: négyzetekből akartam tutyit összeállítani, de nemigazán sikerült két egyforma négyzetet, sőt: két egyforma oldalú négyzetet horgolni :-DDD Meg az egész nagyon szoros is lett... Szóval nem is lett belőle tutyi :-D)
Most egy kis kosárkán dolgozom, hamarosan befejezem, majd teszek képet róla, ha kész. Hát, egyelőre ennyi :-D
A különféle pálcák neveit képtelen vagyok megjegyezni (mondjuk ez ennyi „gyakorlás” mellett ez nem csoda…). És nehezemre esik a számolgatás is: időnként elvesztem a fonalat :-D nem látom át, hol kezdődik, amit le kéne számolni… Szívesebben megyek a saját fejem után – mint ahogy az eddig elkészült művek is csak úgy hasraütésre készültek.
De remélem, hogy idővel – no és a blogtársak segítségével :) majd belejövök a leírások-minták utáni horgolásba és a pálcák számolgatásába is.
Mert persze azért minden @melie-t megvettem, mióta rákattantam a horgolásra :-D

Legközelebb sapit szeretnék készíteni a lányoknak, nagyon megtetszett Natti leírása, ezúton is köszönöm! Remélem, ezen majd a szaporítást és a fonalváltást is sikerül végre megvalósítanom. Ma már fonalat is vettem hozzá :-)

És még egy vágy: ezt a tutyit naaaaaagyon-nagyon szeretném meghorgolni. De angol leírás alapján aztán végképp esélytelen, hogy bármire is jussak. Szóval máris segítséget kérek: ha valakinek van kedve-ideje, nagyon örülnék egy (magamfajta kezdők számára is használható) magyar fordításnak erről a tutyiról.

Hát, ennyi jutott eszembe. Nagyon örülök ennek a blognak! Nemrégiben a Kör-kötő-körösökre irigykedtem: milyen jó lehet így összeülni, beszélgetni, egymástól tanulni. Most legalább virtuálisan részem lehet valami hasonlóban.
Köszönöm, hogy csatlakozhattam!
Ui: úhhh, ez a post baromi hosszúra sikerült, bocsánat...

8 megjegyzés:

bubi írta...

Szia!
A leány téli sapekja milyen pálcákkal készült?
Üdv, bubi :o)

Jandó írta...

Nem baj, ha hosszú lett, végigolvatam. Örülök neked is. A sapi is klassz, a rózsás koszorú meg gyönyörű.

nöné írta...

Ha adsz egy e-mail címet, szívesen elküldöm Neked, én hogyan csináltam. nagyne67(kukac)gmail(pont)com

Lívi írta...

Bubi: keresztkérdéseket nem ér feltenni! :-D
Kikerestem a kis mindentudómból: kispálca. És körbe van horgolva.

Jandó: köszi! :-)

Nöné: sajt @ naplopok.hu
Mit küldesz amúgy? Tutyit?

Altair írta...

Ha még aktuális:

A tűn a náluk szokásos H méret mellett a nálunk szokásos 5.0 mm is szerepel, úgyhogy végy egy ilyen horgolótűt és hozzávaló fonalat.

Csavard a két ujjad köré a fonalat és készíts a hurokra 8 egyráhajtásos pálcát. Amikor kész, vedd le az ujjadról - ha ugyan nem vetted le eddig. és a kilógó rövid szállal húzd szorosra a "mágikus gyűrűdet", amiben ugyan semmi mágikus nincs, mint látod, de valamiért mindig így látom leírva. :o) Jó, mondjuk elsőre tényleg nem könnyű elkészíteni. Viszont ha már rá jár a kezed, akkor mindenütt azt fogod használni, mert sokkal szorosabbra lehet húzni a munkadarab "közepét" vele. Vannak olyanok, akik duplán csavarják az ujjuk köré, azt is lehet. A lényeg, hogy miután egymáshoz szorítottad a szemeket, egy kúszószemmel zárd a kört. Két képen szemlélteti is.

2. kör: Magasíts 2 laza vagy 3 szorosabb láncszemmel és mindegyik szembe horgolj két egyráhajtásos pálcát. Így megdupláztad a kiindulási szemeket, és már 16 szemnek kell lennie a munkád külső kerületén. Kúszószemmel zárd a kört.

3. kör: Magasítás. Minden második szembe horgolj két pálcát. 8 szemet szaporítottál, már 24 szemnek kell lennie a külső körön. Kúszószemmel zárd a kört.

4. kör: Magasítás. Minden harmadik szembe horgolj két pálcát. Megint 8 szemet szaporítottál, már 32 szemnek kell lennie a külső körön. Kúszószemmel zárd.

5. kör: Magasítás. Minden szembe egy pálca. (32 szem) Kúszószem.

6. kör: Magasítás. Minden szembe egy pálca. (32 szem) Kúszószem.

Itt próbálja a lábára.

7. kör: Most oda-vissza fog dolgozni. 23 szemre egy-egy pálcát horgol és 9 szemet ki fog hagyni.

Itt számomra nem egyértelmű, hogy még 12 soron keresztül csinálja ezt vagy összesen 12 soron keresztül, és még megszámolni se voltam képes a végeredményen, szóval mérd a lábadhoz, mikor elég hosszú.

8-19. kör: Magasítás. 23 pálca - a 9 szem már egyértelműen kimarad.

Az utolsó sorban 10 szemre rendesen pálcát horgol, majd a következő 3 szemet egyszerre befejezett pálcákkal zár. Ez fogja a sarkát legömbölyíteni - gondolom. És végül a többi 10 szemre is egy-egy pálcát horgol.

Utána a képen látható módon kifordítja a papucsot és belül összehorgolja a sarkát.

Visszaigazgatja a mamuszt és a nyílását körbehorgolja rövidpálcákkal, egyrészt, hogy tetszetősebb legyen, másrészt, hogy tartson. A pálcák oldalába 2-2 rövidpálcát horgol, vagyis a saroktól az elejéig 24 szem (ez alátámasztja, az összesen 12 sort) kell legyen. A lábujjak feletti ívsarkoknál 3 szemet megint csak egyszerre fejezi be.

Itt úgy folytatja, hogy ha nem érted a leírást improvizálj a képek alapján. :o)

Altair írta...

A hátsó közepén húzd be a szálat. Esetleg a gomb tervezett helye alatt kezd el. Ebben nem vagyok biztos. :o) De így logikus.

Úgy ajánlja, hogy készíts egy láncszemet a tűre és a munkadarab hátulja (belseje) felől húzd fel. Majd kúszószemekkel menj a hurok tervezett helyéig és ott húzz ki annyit, amennyit tervezel a huroknak. Kb. 2 inch, ami 5 cm-nyit jelent. De majd meglátod.

Nekem ez egy kicsit gyengének tűnik, úgyhogy valószínűleg láncszemsort készítenék.

A hurok kihagyása után horgold végig kúszószemekkel a peremét. :o)

Remélem, jól értelmeztem és érthető volt. :o)

Jandó írta...

Altair, hihetetlen vagy :). Köszönöm én is. Nem tennéd be a leírást egy külön bejegyzésbe, hogy az is lássa esetleg, aki ezt nem figyeli? Biztos örülnének neki.

Lívi írta...

Nöné, Altair: mindkettőtöknek hálás köszönetem!
Sajna pillanatnyilag nincs érkezésem érdemileg foglalkozni a tutyi témával, de nagyon-nagyon örülök a leírásnak! Mindenképp bele fogok vágni a tutyihorgolásba :-) De jó!!!

Köszönöm mégegyszer!!!!