2010. február 6., szombat

Első bejegyzésem, első horgolásom, első csoport

Jövök hozzátok, mert már éppen kezdtem volna unatkozni, alig vártam egy (újabb) hobbit. :o))))
Az előző bejegyzések után kissé demoralizáló bemutatni a saját tudományomat, amellyel viszont máris az 1. kategória tagjai közé avanzsálódtam. Hát, innen szép a győzelem. :o)
Egy dolgot már tudok: részigazság az a mondás, mely szerint a horgolás gyorsabban megy, mint a kötés, viszont több fonalat is eszik, én az utóbbit már tapasztaltam, előbbit még nem.

Minden pálcát el tudok készíteni (úgy hiszem),viszont mindig meg kell néznem, mit is jelent a rövidpálca , vagyis az elnevezésekkel bajban vagyok, de majd csak rögzül. :o) Egyébként meg sekélyes vagyok az igényesség területén, kevéssel is beérem, nincsenek végtelen terveim horgolásilag, de ez talán csak a kezdők bátortalansága.:o)

És akkor a remekmű:
 

Hát, azt hiszem, sok szót nem érdemes pazarolni rá.

7 megjegyzés:

Natti írta...

Menni fog az mint a karikacsapás, pár hét gyakorlás... aztán lehet, hogy csak pár nap kell a gyakorláshoz.
Üdv. közöttünk.

Macus írta...

Mindenki az alapokkal kezdte, neked is hamar megy, majd meglátod.

Lonci (Győr) írta...

Fel a fejjel:-))) még a végén mindenkit le fogsz körözni!

Zsófi írta...

Direkt hullámos, vagy véletlenül?

zazálea írta...

DIREKT hullámos, mert azt gondoltam, hogy egy sima sál, amelynek hullámos (nagyon hullámos) a széle, az jópofa. Aztán se sál, se szél. :o)))

Kellenek a kezdők, ha másért nem, hogy nevessünk. :o))))A haladók pedig azért, hogy irigykedhessünk. :o)))
Aztán majd megyünk utánuk.....

Annás írta...

Hidd el Zazálea, senki sem születik horgolótűvel a kezében... vagy csak nagyon kevesen... :) Első próbálkozásnak tökéletesen megfelel ez a direkt hullámos sálkezdemény! Kis gyakorlás és tuti gyönyörű holmikat fogsz készíteni!

Jandó írta...

Örülök Neked itt köztünk. :) A horgoláűsod nem is rossz, az enyém elsőre közel se volt ilyen. Amúgy a horgolás nekem is elég lassan megy, bár a kötéshez képest nem tudok viszonyítani, mert azt egyáltalán nem tudok.